Atlantis Princess Gimnázium!

Linda Michelle

Kattints a képre a teljes mérethez!

Linda Michelle
35 év
Íjászat szak

Amerikában született családjával, anyjával és apjával. A szülei íjászkodtak, s ő is nagyon megkedvelte, így arra készették, hogy ő is kövesse a példájukat. Beleegyezett, s elkezdte tanulni. Jól ment neki, aranyérmeket, kupákat szerzett magának, szinte mindig győztesen tért haza egy-egy versenyről. Sokszor külföldre is eljárt a versenyek miatt, s így tanulmányait nem tudta folytatni. Teljesen maga alatt volt, de nem volt mit tennie. Össze ismerkedett egy fiúval, s szerelmes lett belé. Jártak, s le is feküdtek egymással. Ekkor még nem volt semmi baj, de költözniük kellett. Francia országba mentek, s ott is folytatta az Íjászatot. 25 évesen eltávolodott szüleitől, s saját kis klubbot nyitott Íjászoknak, vagy Íjász tanoncoknak, neki mindegy volt, csak jöjjenek. :) Végül ez a klubb befulladt, ekkor jött egy másik ötlet, s meg is valósította. Látrehozta az Íjászakadémiát, ahova sokan jelentkeztek, s 1 szép bodlog évet együtt töltöttek. Végül nem tudta fizetni az akadlmiát, s 27 évesen csatlakozott ehez az Akadémiához, s mostmár egy és ugyan az lett a Lovasakadémiával. Igazgatónő maradt, s íjászatot tanít a gyerekeknek.

Kedves, határozott szigorú, inteligens, megneveli a gyerekeket, a diákok jelenlétében keveset mosolyog, megköveteli a tiszteletet.

Gyakorolni az íjászatot, könyvet olvasni, néha kikapcsolódni, persze csak akkor, ha a diákok lefárasztják... XD

(81.7 KB) (71.6 KB) (75.0 KB) (69.1 KB)
(70.2 KB) (76.6 KB)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-04-04
 
A játék..
 
Végzőseink emlékére

>>Tablókép<<

 
¤Az iskola oktatói¤
 
¤Chat¤
 
Nézz át ide is..
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen